Cégügyek

Így nyitottam kávézót Debrecenben

A szüleim közalkalmazottak, az édesanyám és édesapám is tanárok a helyi általános iskolában, én pedig úgy nőttem fel, hogy ez volt a perspektíva: elhelyezkedni egy állami helyen, fix fizetésért, biztos, de limitált lehetőségekkel bíró állásban.

Magam részéről nem akartam tovább tanulni, nem szerettem volna hasonló munkát végezni, mint a szüleim, de ők mégis rám erőltették, hogy a jövőm érdekében a fővárosba utazzak tanulni. Végül egy gazdasági iskolába mentem, ahol egy alapképzés elvégzését követően hazaköltöztem. Már a tanulmányi éveim alatt tudtam, hogy a cégalapítás lesz az én utam, és nem máshol, mint otthon. Debrecen egy gyönyörű város, melyet sokan csak az állatkertje, és a gyógyfürdője miatt látogatnak. Eldöntöttem, hogy egy olyan fánkozó kávézót fogok nyitni Debrecen legszebb utcái egyikében, a város központjában, mint amilyeneket egyetemi éveim alatt látogattam a fővárosban.

Szerencsére gazdasági ismereteimnek köszönhetően, már csak arra volt szükségem, hogy elvégezzek egy cukrászképzést – ami viszonylag könnyen ment, hiszen korábban is szerettem sütni – így a cégalapítás simán ment, és úgy érzem, hogy valami olyan dolgot csinálhatok, amit szeretek.